Nem tudja, nem válaszol

Az emberek fele nem tudja vagy nem hajlandó elárulni, hogy melyik pártra szavaz vagy szavazna. Módszertani problémához vezet, hogy az ilyen mértékű passzivitáson belüli pártpreferenciát hogyan lehet lemérni, ha egyáltalán le lehet. (Valóban nem tud dönteni? Nincs kire szavazzon? Nem árulja el, mert fél? Még nem is gondolkodott ezen? - sok „kifogást” lehetne találni; de nem szabad elvitatni a tartózkodás jogát.) Én sem tudok mást tenni, mint megkérdezni a környezetemet, hogy miért nem szavazna. Ez a korántsem reprezentatív felmérés egyértelműen azt mutatja, hogy a döntő többségben azok vannak, akik nem tudják kire szavazzanak. Ez gond, és ezt csak félig okozzák a választók. A pártoknak és a megfakult (néha újrapolírozott) politikusnak ez bizony érdekük.

Hogy is működik ez a logika?

Elég komoly erőfeszítésembe telik nekem is, hogy mérlegeljek: van-e egyáltalán olyan párt, amelyik legalább nagy vonalakban hasonlóan gondolkodik, mint én. Ne legyünk naívak: ha a nézeteinket teljesen tükröző pártot szeretnénk, akkor magunknak kell alapítani egyet. Ami pedig nem feladatunk; és akkor jön a kiábrándultság és az otthonmaradás. De gondoljatok bele abba, hogy amikor vasárnap este ültök a tévé/internet előtt, akkor mégis van egy oldal vagy párt akinek már tudtok szurkolni. És ez a helyzet most még élesebb és fontosabb.

Egy évvel a választások előtt

Végignéztem a szondaipsos felmérését az utóbbi három választás előtt: mekkora különbség volt a két legtámogatottabb pár között egy évvel a választások előtt? A biztos szavazókat néztem, de nem valami extra statisztika készítése volt a célom, hanem hogy számokkal támasszam alá egy egészen kézenfekvő következtetést. Az adatok (százalékpontban):

2001-04     5 % az MSZP javára

2005-04     9 % a Fidesz javára

2009-04     44 % a Fidesz javára

2013-04     20 % a Fidesz javára

A 2006-os eredmények megdöbbentőek voltak, ha emlékszünk még rá. A Fidesz 2005 nyarára még inkább tudta növelni az előnyét (11 %-pont), majd csökkenni kezdett és bekövetkezett a fordulat december környékén – de még a választások előtt is többnyire Fidesz győzelmet jósoltak.

Nem szeretnék olyasmiket kihozni ezekből az adatokból, hogy az „MSZP jó a végharjában” (szerintem ellenzékiként előnyben van mindenki a véghajrában); vagy hogy a „Fidesz mindig romlik a választások előtt” (ami mindhárom esetben igaz volt, de ez mindössze három választási eredményt jelent). Nem. Annyit szeretnék kihozni ebből, hogy a mostani 20 % hatalmas. Azt gondolom, hogy ha nem történik valami alapvető felfogásbeli különbség, akkor nem történnek meg a valódi változások sem. A passzivitásról beszélek és nem a mostani kormányról. Nekem mindegy, ki van hatalmon, ha normális az a hatalom és valóban a mi érdekeinket szolgálja. (És ez igaz Gyurcsány Ferencre, Bajnai Gordonra, de Torgyán Józsefre és Antall Józsefre; aki politikusnak megy, annak a hatalom édes ízéért cserébe bizony vállalnia kell, hogy a tettei onnantól kezdve a szabad vélemények keresztüzébe esnek). Nem tudom felfogni az 50 százalékos passzivitást.

Jó vagy rossz irányba?

A medián szokta megkérdezni, hogy mit gondolunk arról, hogy alapvetően jó vagy rossz irányba mennek a dolgok. Hát kérdezem ezután: hogy lehet az, hogy három emberből kettő azt mondja, hogy rossz irányba mennek és mégis: vagy nem megy el szavazni vagy a kormánypártra szavaz? Van magyarázat, persze: a többi párt se jobb, ezért nincs kire szavazni. De hát nem láttuk igazán még korányozni a Gyurcsány-nélküli MSZP-t. Miért nem nézünk utána az Összefogásnak? Lehet, hogy Gyurcsány is megváltozott? Biztos fasiszta rendszert vezetne be a Jobbik? (Jó, ez utóbbi kérdés természetesen költői; nem demokratikus párt lévén, nem érdemel helyet az ilyen jellegű gondolatkísérletekben). Olvassunk, nézzünk és lássunk, szűrjűnk le véleményeket; nézzünk kicsit mögé; ne hagyjuk magunkat becsapni; számoljunk, olvassuk el a másik oldal sajtóját is. Megismétlem: a politikusoknak az jó, ha magas a választási passzivitás (van egy olyan érzésem Mesterházyról pár hónapja, hogy egy kicsit már „feladta”, és mint a Fidesz 2006-ban, a következő körre készül); nekünk pedig a legrosszabb: nincsenek kényszer alatt, hogy az érdekünkben tegyenek. (valóban az érdekünkben és ne a pénztárcánkat tömjék, csuhajja)

Mit lehet tenni?

Sajnos, szavazni kell. Még akkor is, ha nem tudunk dönteni. Szavazzunk a kisebbik rosszra. Kockáztassunk. Mégpedig azért, mert csak ezzel tudjuk rávenni a politkusokat, a hatalmat, hogy aktívan tegyenek értünk. Ki ne szeretne jobb országban élni? Akkor biztosítanunk kell a vezetőket arról, hogy ők vannak értünk és nem mi őértük. Ez az ő dolguk és senki sem tekinthető szent tehénnek – tudnia kell, hogy ha rosszul csinálja, akkor le fogjuk váltani.

De ne higgyünk a benyomásainknak és a nem tényeken alapuló véleményeinknek. Az emlékek nagyon múlékonyak és ha érzelmileg túlfűtött állapotban élünk meg valamit, akkor nagyon erős lenyomatot tud hagyni. És jónáhány ilyet átéltünk mostanában (sajnos; nem lett volna dolgunk); nem azon kell múljon egy választás, hogy az középiskolai tesiórán a negyedikeseknél az MSZP-s vagy Fideszes gyerekek győznek. (2006-ban történt). Ezek nem fontosak. Magamat is treníroznom kell előre, és titeket is erre bíztatlak, hogy lényegesnek tűnő dologról van is szó, maradjatok higgadtak: szörnyű idők jönnek. Mindig olvassatok a gyereknek esti mesét; igyatok egy-két jobbfajta fröccsöt a barátokkal, látogasságtok meg beteg rokonaitokat és csak akkor engedjétek, hogy a munkahely legyen az életetek, ha az a ti döntésetek. Mi történhet? Legföljebb elmegyünk innen. De előtte próbáljuk megváltoztatni, hátha.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.